2017.10.17 Speedbox média

Technikai hiba húzta keresztül Ifj. Kiss Lászlóék számításait a Mecsekben



Technikai hiba húzta keresztül Ifj. Kiss Lászlóék számításait a Mecsekben

Két hónap után ülhetett újra versenyautóba éles helyzetben az Ifj. Kiss László - Kissné Varga Zsuzsanna kettős. A kormányszervó hibája azonban rányomta a bélyegét hétvégi teljesítményükre az 51. Mecsek Ralin, ahol a 2017-es bajnoki cím sorsa is eldőlt.

Ifj. Kiss Lászlóék bizakodva vágtak neki az idei Mecsek Ralinak, hiszen egy jó szerepléssel akár több helyet is előre léphettek volna a pontversenyben. Az első nap ötödik szakaszát követően azonban egy technikai hiba teljes mértékben keresztülhúzta számításaikat.

„Nem volt könnyű napunk szombaton. A szűk felhordásos pályákra még nem találtuk meg az ideális beállításokat az R5-ös autóval. Ezt már a verseny előtti teszten is tapasztaltuk és most is meg kellett küzdenünk ezzel a helyzettel. A nap második felében aztán a technikai gondok végleg megpecsételték a sorsunkat. A hatodik szakaszra tartottunk éppen, amikor az etapon a kormányszervó feladta. A hiba miatt csak nagyon lassú tempóban tudtuk volna teljesíteni a még hátralévő versenykilométereket, a szűk pályákon viszont nem akartuk hátráltatni a versenyző társainkat, így a sportszerűség jegyében amellett döntöttünk, hogy kiállunk a versenyből. Másnap a hibás alkatrészek cseréjét követően a szuper rali szabályai szerint folytattuk a versenyzést, elsősorban azért, hogy készüljünk a soron következő egri megmérettetésre.” - mesélte a miskolci pilóta.

Vasárnap a tisztább pályákon aztán a versenykörülmények közötti tesztelés szerencsére jól sikerült. Lackóék minden szakaszt a top tízben zártak és az autó beállításait is sikerült finomítaniuk. A ralit végül Herczig Norbert és Bacigal Igor nyerte, ami egyben azt is jelentette, hogy egy versennyel az évad vége előtt eldőlt a bajnoki elsőség sorsa.

„Úgy érzem megérte maradnunk és a verseny utolsó napján sikerült mentenünk a menthetőt. A részeredmények mindenképpen bizakodásra adnak okot. Hasznos tapasztalatokat gyűjtöttünk, amiket remélhetőleg jövőre itt is és még az idényből hátralévő egy versenyen Egerben is tudunk kamatoztatni.” - zárta értékelését Ifj. Kiss László. Folytatás november első hétvégéjén Egerben és környékén, ahol a pilóták és navigátoraik a 2017-es szezon utolsó versenykilométereit teljesítik.