2022.04.12 Speedbox média

Két versenyen is rajthoz áll ifj. Kiss László a húsvéti hosszú hétvégén



Két versenyen is rajthoz áll ifj. Kiss László a húsvéti hosszú hétvégén

Hétvégén a Rabócsiringen veszi kezdetét a kilenc fordulóból álló Országos Rallycross Bajnokság 2022-es kiírása. A királykategória mezőnyében ott lesz ifj. Kiss László is, aki ezzel a versennyel már a májusi nyirádi Rallycross Eb futamra is készül. A versenyhétvégét követően pedig hétfőn az első Legendák Tornáján is autóba ül Lackó, hogy a magyar motorsport legjobbjaival mérje össze tudását. 

Ifj. Kiss László 2020-ban tért vissza a rallycross szakágba és korábbi bajnokhoz méltó módon már az első versenyén a dobogó legmagasabb fokán ünnepelhetett. Sikeres visszatérése óta két futamon állt rajthoz 2021-ben, ám azok nem alakultak olyan szerencsésen, mint a máriapócsi visszatérése.

Ha az igazán kimagasló eredmények el is maradtak 2021-ben, a tempó és a részeredmények mindenképpen bizakodásra adhatnak okot az idei évre nézve is, éppen ezért a hazai szereplés mellett Lackó terveiben szerepel a nemzetközi visszatérés a májusi hazai európa-bajnoki futamon. Mindenekelőtt azonban a húsvéti bajnoki nyitányon szeretné újra bizonyítani, hogy továbbra is a legjobb magyar ralikrossz versenyzők között kell említenünk a nevét.

A versenyhétvége programja szombaton kezdődik két szabadedzéssel és két előfutammal, vasárnap délelőtt további két előfutam kerül megrendezésre, a délutáni folytatásban pedig az elődöntő és döntő futamokat kisérhetik figyelemmel a nézők.

Érdemes lesz a Rabócsiringre kilátogatni a ralikrossz versenyt követő hétfőn is, hiszen ekkor kerül megrendezésre az első Legendák Tornája, melyen a magyar autó-motorsport tizennyolc kiemelkedő alakja - köztük ifj. Kiss László és Kiss Pál Tamás - méri össze a tudását a  Rally Hungaryről már jól ismert szinkronpályán. A versenyzők egy 390 köbcentiméteres gokarttal, egy hybrid összkerékhajtású Suzuki versenyautóval és egy 400 lóerős BMW E46 driftautóval is megmérkőzhetnek majd egymással.