2018.03.20 Speedbox média

Ifj. Kiss Lászlóék úgy kezdenék az idei évet, ahogy a tavalyit befejezték



Ifj. Kiss Lászlóék úgy kezdenék az idei évet, ahogy a tavalyit befejezték

Hazánk legjobb rali versenyzői ott folytatják ahol tavaly abbahagyták, hiszen a hétvégén Egerben, a tavalyi év szezonzárójának helyszínén rajtol a hazai rali bajnokság. A hevesi szezonnyitón ott lesz a legutóbbi Eger Ralit negyedik helyen záró Ifj. Kiss László - Kissné Varga Zsuzsanna kettős is, akik ezúttal is örülnének egy hasonlóan eredményes versenyhétévégének.

Néhány hónapja Ifj. Kiss Lászlóék helyzete még meglehetősen bizonytalan volt annak ellenére, hogy remek formában fejezték be a 2017-es szezont. A kérdőjelekből még mindig maradt bőven, de az már biztos, hogy Egerben és Miskolcon is rajthoz állnak.

Elmondásuk szerint a felkészülésükre szerencsére nem nagyon nyomta rá a bélyegét a bizonytalanság, hiszen úgy érzik, hogy a tavalyi év végén sikerült megtalálniuk a jó beállításokat a Ford Fiesta R5-höz és a tél folyamán csak némi finomhangolásra volt szükség, amelyekre a két szezon előtti teszten került sor. A hétvégi versenyen a céljuk, hogy ezúttal is a legjobb ötben végezzenek, bár az első két helyet még nem tartják reálisnak.

A versenyhétvége péntek este a Dobó téri rajtceremóniával veszi kezdetét és vasárnap este ugyanitt ér véget a céldobogóval és az ünnepélyes díjátadással. A versenytáv a tavalyi évhez képest nem sokat növekedett, de ezúttal a nézők a tavalyinál öttel több, összesen húsz gyorsasági szakaszt láthatnak, melyek közül tizenkettőre szombaton, nyolcra pedig vasárnap kerül sor.