2020.10.13 Speedbox média

Győzelemmel tért vissza a ralikrossz világába ifj. Kiss László



Győzelemmel tért vissza a ralikrossz világába ifj. Kiss László

Az elmúlt hétvégén Máriapócson 2009 után újra ralikrossz versenyen állt rajthoz ifj. Kiss László. A korábbi kétszeres magyar ralikrossz bajnoknak nem voltak komolyabb elvárásai a versenyhétvégét megelőzően, de így is meglehetősen emlékezetesre sikeredett a visszatérése. Az első szabadedzéstől kezdve magabiztosan versenyzett és a kezdeti lendület kitartott egészen a vasárnapi döntőig, amelyet sikerült megnyernie.

Ifj. Kiss László már régóta fontolgatta, hogy több mint tíz év kihagyást követően újra kipróbálja magát ralikrosszban. Hosszas tervezgetés után végül a visszatérést az idei máriapócsi szezonzáróra sikerült összehozni.

A főpróba, a versenyt megelőző teszt egy technikai hibának köszönhetően nem alakult a legjobban, de ebből végül semmi nem látszódott a hétvége folyamán. Lackó már az edzéseken is biztatóan kezdett, az első szabadedzésen a második legjobb idő volt az övé, a másodikon pedig senki sem tudott gyorsabb lenni nála.

A jó formát az előfutamokra is sikerült átmenteni. A szombati első előfutamban a korábbi kétszeres bajnok saját futamában és az összetettben is a második lett, így bizakodva várhatta a vasárnapi folytatást. Vasárnap második előfutamban aztán szintén egy összetett második idő jött össze, a harmadik előfutamot pedig a harmadik helyen sikerült zárni. Mindez azt jelentette, hogy az előfutamokban gyűjtött pontszámok alapján a harmadik helyen sikerült továbblépni az elődöntőbe.

Az elődöntőben egy nagyszerű rajtott követően egy másodpercig sem forgott veszélyben a döntős szereplés, végig az első helyen autózva sikerült teljesíteni a hat kört. A végső összecsapás már nem kezdődött ilyen jól, hiszen a rajt után Lackó visszacsúszott a harmadik helyre, de egy fél körre sem volt szüksége ahhoz, hogy átvegye a vezetést, amit aztán ki sem engedett a kezéből a leintésig.

„Nagyon szeretem ezt a pályát és az egész hétvége folyamán sikerült felszabadultan versenyeznem. Úgy érzem még maradt néhány tized a köreimben, de összeségében remekül alakult ez a hétvége. Ennél szebb visszatérésről nem is álmodhattunk volna. Ezúton is szeretném megköszönni a csapatomnak a remek munkát, ami hozzásegített ehhez a nagyszerű eredményhez!” - összegzett a versenyt követően ifj. Kiss László