2017.04.05 Speedbox média

Fontos hetedik hely a miskolci szezonnyitón



Fontos hetedik hely a miskolci szezonnyitón

Az elmúlt hétvégén a Hell 23. Miskolc Ralival vette kezdetét az Országos Rali Bajnokság 2017-es kiírása. A bajnoki nyitányon a hazai környezetben versenyző Ifj. Kiss László - Kissné Varga Zsuzsanna kettős a hetedik helyen ért célba. A versenyzés nélküli hosszú hónapok után hazai pályákon ülhetett újra autóba Ifj. Kiss László és navigátor felesége Kissné Varga Zsuzsanna. A páros felkészülése rajtuk kívülálló okok miatt némileg lerövidült, így egy rövidített teszt program után vághattak neki az idei esztendő kihívásainak.

A Speedbox Racing Team versenyzőit azonban nem csak a kilométerek hiánya, hanem egy technikai probléma is hátráltatta a szezon első megmérettetésén. A csapatnak az R5-ös Ford jobb hátsó gátlójával akadt gondja, a hibát pedig csak a kilencedik gyorsasági utáni harminc perces szervizben sikerült megoldani.

Laciéknak a hátralévő öt szakaszt technikai probléma nélkül sikerült abszolválni. A verseny ezen részében a biztonságos célba érést szem előtt tartva azonban már nem vállaltak nagyobb kockázatot, melynek köszönhetően karcmentes autóval végül a hetedik helyen értek célba.

„A szünetben mindent megtettünk, hogy a tanulóévünk után 2017-ben még versenyképesebbek legyünk. Az autó fontosabb alkatrészeit az M-Sportnál újították fel, a szezonnyitó előtti tesztre pedig egy mérnök is érkezett tőlük. A Miskolc Rali pályái ezúttal is rendkívül technikásak voltak, ami nagyon tetszett és az időjárási körülményekre sem lehetett panaszunk. Helyi párosként mindig különleges érzés a Bükkszentlászló-Bükkszentkereszt, vagy éppen a Garadna-Mályinka gyorsokon versenyezni. Úgy érzem most azért nem teljesen jött ki, hogy mennyi potenciál van bennünk és az autóban, de kezdésnek elégedettek lehetünk a hetedik hellyel, az idő különbség, ami lehetne kevesebb és akkor még szebb lenne az összkép. Idén izgalmas bajnokságra számíthatunk, hiszen rendkívül erős mezőny jött össze. Nagyon sokat számít majd a kiegyensúlyozottság és a folyamatos pontszerzés.” - értékelt Ifj. Kiss László az év első versenyét követően.

Az ORB mezőnye legközelebb április utolsó hétvégéjén, Ózdon találkozik és méri össze tudását.