2022.05.25 Speedbox média

Az elődöntőig jutott ifj. Kiss László a nyirádi európa-bajnoki szezonnyitón



Az elődöntőig jutott ifj. Kiss László a nyirádi európa-bajnoki szezonnyitón

Tizenhárom év szünet után állhatott rajthoz a Ralikrossz Európa-bajnokságon ifj. Kiss László, aki balszerencsés kezdés után magabiztos és konzisztens versenyzéssel egészen az elődöntőig menetelt a színvonalas nyirádi idénnnyitó versenyhétvégén.

Ifj. Kiss László már nagyon várta a nyirádi versenyt, hiszen 2020-as ralikrosszos visszatérése óta az egyik legfőbb célja volt, hogy újra az európa-bajnoki mezőnnyel mérhesse össze tudását. A kezdés nem indult zökkenőmentesen, hiszen a szabadedzéseken váltó probléma hátráltatta, az első előufatam során pedig a nagy por miatt szinte semmit nem látott, így a húsz fős mezőnyben csak a tizennyolcadik helyet tudta megszerezni.

Szerencsére a délutáni második előfutamra fordult a szerencse és a korábbi magyar bajnok saját futamát megnyerve hetedik helyen végzett az összesítésben, ami bizakodásra adott okot a másnapi folytatás előtt.

Tovább növelte a reményeket a vasárnap délelőtti bemelegítésen elért ötödik hely, amit a harmadik előfutamban egy összetett hatodik idő követet, amivel a második és a harmadik előfutamban is Lackó volt a leggyorsabb magyar versenyző a mezőnyben.

A megváltozott lebonyolításnak köszöenhetően a három előfutamot követően debütált a progression race, ahol Laci a rajt utáni remek helyezkedésének és a kiegenysúlyozott teljesítményének köszönhetően a világbajnokságot is megjárt Janis Baumanis mögött a második helyen végzett saját futamában és továbbjutott az elődöntőbe.

Az elődöntőben a rajtott követően az első kanyarban Lackó Sivert Svardal és Patrick O’Donovan szendvicsébe került, amit sajnos az autó nem úszott meg sérülés nélkül, így a magyar versenyző jelentősen lelassúlt, ám így is kűzdött azért, hogy némi szerencsével döntőbe kerülhessen, de egy O’Donovannel való újabb kontakt megpecsételte a sorsát és feladni kényszerült a versenyt a harmadik körben.

„Felemelő érzés volt újra az európai-bajnoki mezőnyben szerepelni egy ilyen színvonalasan megszervezett versenyen. Összességében elégedett vagyok a teljesítményünkkel, de sajnálom, hogy így ért véget a hétvégénk az elődöntőben. A korábbi versenyekhez képest nagy pluszt adott, hogy ezúttal az öcsém európa-bajnoki tapasztalatának köszönhetően nagyon jó instrukciókkal látott el. Remélem a jó formát sikerül átmentenünk a következő versenyekre is” – értékelt ifj. Kiss László.